Srácok nagyon örülök nektek. Eszméletlen gyorsasággal érte el 400 látogatót az oldal. Aminek nagyon örülök és ezért egy szuper hosszú rész érkezett. ÉS EZT A TÁRSAM GINA ÍRTA! Nem szeretném,hogy megharagudjatok rám/ránk,de addig nem rakom fel az új rész,amíg nem gyűlik össze 5 tetszik és 5 hozzászólás. :))
Puszilok mindenkit: *Ví <3 :D
ROSE
A kávézó asztalon ültem, lábam nem bírt magával, ütemtelenül dobogott a szőnyegen. Miközben várakoztunk, cifrábbnál-cifrább káromkodásokon elmélkedtem. Legszívesebben ott és akkor leüvöltöttem volna Harry fejéről azt a díjnyertes haját, de a gond forrása, akire a legjobban rá akartam ijeszteni, még nem volt jelen. Milyen lehet ez a lány? Okos? Kevesebb, mint harminc? Ahogy Harryt ismerjük, nem lenne meglepő, ha még egy középkorú nővel lenne viszonya.
- Rose…- kezdett mentegetőzni Niall, de elég volt egy csúnya pillantás, hogy a csajozógép háta mögött keressen menedéket. Körbefutattam a szemem a nappaliban. Volt valami különös rossz aura a fiúk közt… Harry és Louis konkrétan gyűlölködve méregette egymást, és ez nem csak a szokásos „nagyfiúnak mutatom magam” hiszti volt. Hm… Talán ezt is ez a szőkeség okozta? Huh… Igazán jöhetnének már…
- Zaynnel jön, igaz?- kérdeztem Liamet, akit mindig is a legmegbízhatóbb őrültnek tartottam. Bólintás volt a válasz. - Mit írt? Mikor jön?
- Öt perc és itt lesz.
- Jó. Addig közlöm, hogy hiába foglalkozom most a lánnyal, hamarosan ti is terítékre kerültök, vili?- mutattam a két sértődöttre, bár közben majd’ kitörtem az oldalam, mert Louis nem volt hajlandó a kanapén helyet foglalni, így a jobb oldalamon ült egy fotelban.
- Ccch…- horkant fel az utóbb említett.
- Valami bajod van? Talán szeretnél kilépni a bandából és a saját erődből megélni, gyűlölködő paparazzók és rajongók hada közt? Elvárom hogy minden legyen szipi-szupi köztetek, nehogy a rajongók kiábránduljanak belőletek és elvesszen a sok fáradtságos munka, amit megtettünk!- hallottam, hogy mérgemben felbukkant a skót akcentusom, mégsem törődök vele. Majd máskor leszek a szép és aranyos angol kislány, most egy igen barbár anyukára van szükség. Mellesleg, otthon már hozzászoktam, hogy nekem kell anyám helyett anyámnak lennem, mivel reeeeengeteg kistestvérem van (George, Edward, James, Frederick és Dylan) és mindig én vigyáztam rájuk- hiába, a bátyjaim mindig csajoztak vagy kémiai és fizikai bravúrokat kutattak, de megesett az is, hogy apámnak segítettek a boltban. Az egyszem lánytestvérem, Celica meg mindig olvasott, úgyhogy én anyával ügyködtem.
- Felőlem. - morcoskodott tovább. Végszóra felkattant a bejárati ajtó zárja. Sunyi mosolyra húztam a számat, szemem sarkából láttam, hogy a fiúk arca halálra váltan figyelte, mi történik. Már hallottam is a fejemben a krimi filmek aláfestő zenéit… Tüdüdüdűűűűűűű…
- Zayn!- szólítottam meg negédes hangon a srácot, mert úgy tűnt, nem vette észre, hogy mi is itt vagyunk- nem mellesleg csakis rájuk várunk-, miközben a lányt segítette- habár úgy tűnt, vele minden rendben van. Amint megfordult és rájött, hogy nagy bajban vannak, mint egy hős lovag, védelmezőn a lány elé állt.
- Basszus…- dörmögte halkan, ami szinte muzsika volt a füleimnek.
- Hagyd azt a lányt és told a kanapéhoz a segged!- rivalltam rá, mire az ismeretlen lánynak elkerekedtek a szemei a meglepődöttségtől. - Rád is vonatkozik, szivi. - biccentek az ülőalkalmatosság felé. Egy kis hezitálás után megindulnak, Zayn Liam mellett foglal helyet, a lány meg Zayn és Harry közt. - Nagyszerű. Most már mindenki itt van. Biztosan találok valakit, aki megmagyarázza nekem, hogy ez mégis mit akar jelenteni. - mutattam magam elé London egyik leghíresebb pletykamagazinát, aminek címlapján ott virított a lesifotó, amin Harry épp bevonszolja a lány táskáit a házba. Hatalmas színes betűkkel találgatják, vajon mi lehet ennek az oka. - Elég egy hétre hazamennem és máris a feje tetejére áll a pokol! Miből vagytok ti? He? Balszerencse talizmánokból?
- Hopenak segítségre volt szüksége. - felelte higgadtan Liam.
- Tehát akkor ez nem egy újabb piszkos nőügy, Harry?- vontam fel a szemöldököm vádlón a srácra.
- Miért hiszed azt, hogy én állandóan piszkos kis nőügyekbe keveredek?- kérdezett vissza sértődötten. Közben a lány jobbra-balra kapta a fejét, szerintem azt sem tudta, ki vagyok és miért bánok ilyen „könyörtelenül” a fiúkkal.
- Hm… Talán mert rengeteg ilyened volt? Nos, Louis, mit gondolsz?- fordultam Dulifuli felé.
- A nőügyekről vagy Hoperól?
- A lányról.
- Hm… Harry befogadta, mert nem volt ismerőse Londonban. - hallatszott valami igazán éles rejtett mondandó a dologban, amit úgy látszik, csak én nem értettem meg.
- Mint mondtam, a hisztit hagyjuk későbbre, uraim! Niall!- vetettem véget a feszült légkör nyomásának.
- Igenis!- egyenesedett ki a szöszi, mintha feleléshez szólítottam volna fel. - Hope a legeslegrendesebb lány, akivel valaha is találkoztam, és nagyon szeretném, ha továbbra is itt lehetne. - mosolygott rám, abban reménykedve, hogy a monológjával biztosíthatná Hope itt tartózkodását.
- Következő!- intek Harry felé.
- Befogadtam, mert órákon át ott ült a hűvösben, és nem akartam a sorsára hagyni. Kibérelt egy albérletet, de kiderült, hogy az a cím nem is létezik, ezért nem volt hová mennie- érvelt az emberiesség mellett a fiú. Őszintén, nekem is megesett volna a szívem rajta, de itt az a lényeg, hogy a srácok felelősséget tanuljanak… Hm… Mi legyen a büntetés? Mi legyen?
- Oké. Zayn?
- Csak amit az előttem szólók. Hope rendes lány.
- Jó, rendben. Értem én, hogy Hope rendes, szép, aranyos, és persze legfőképpen lány. De mi lett volna az első, amit ilyenkor tenni kell?- váltottam vissza nyugodtabb hangnemre- és persze a rendes angol kiejtésre.
- Fel kellett volna hívnunk téged. - zengi kórusban a négy kanapén ülő srác.
- Az ötödiket nem hallottam, drágaság. - pillantok jobbra. Louis szemmel láthatóan nem élvezte a helyzetet, mégsem tudott mit tenni ellene, ő is elismételte a már rég beléjük tanított szabályt.
- Helyes, Fiúkák. Na szóval, Hope, ugye? Én Roslynn vagyok, a menedzser. Holnapra szeretnék egy önéletrajzot, majd a fiúk segítenek megírni. Valamit tennem kell veled, nem élhetsz itt ok nélkül. Bár… így is kétséges, hogy itt maradhatsz.
- De Rose!- csalódott vigyori képében Niall.
- Csitt, Hope-pal beszélek. Szóóóval… tudsz énekelni?
- Egy kicsit. - hallottam meg életemben először a hangját. Háttérénekes, kihúzva. Akkor…
- Tánc?
- Hát, szó-szó.
- Na jó, most tényleg béna vagy, vagy csak nem vagy tisztában magaddal?- vágtam rá türelmetlenül. Ha nincs valami popszakmához köthető tehetsége, nem tudom hozzákötni a bandához…
- Nem tudom. Még sosem táncoltam versenyeken vagy ilyesmi. Csak otthon, a barátnőimmel. - felelte visszafogottan.
- Akkor holnap elviszlek a táncstúdióba, ahol a háttértáncosaink gyakorolnak. Ha nem jön össze, akkor… Harry távoli unokatestvére vagy… Niall gyerekkori barátja vagy… mindegy, a lényeg, hogy találjunk egy nyomós érvet arra, hogy itt laksz.
- Köszönöm, Miss.- mosolygott hálásan a lány. Na, végre valaki értékeli a munkámat.
- Helyes- mosolyodtam el én is. Aztán persze Louis durca fehére nézve azonnal visszatért a zsémbes kedvem. - Na jó, úgy látom a két szépfiúnk összeveszett.- sóhajtottam. - Mindenki idejön és szépen a fülembe sustorogja, mi történt. Kezdjük sorban. Liam.
A Daddy Directioner felállt a kanapéról, megigazgatta nadrágját, aztán odahajolt hozzám, és elkezdte a történetét.
- Kiderült, hogy Hope mégis ismer egy srácot Londonban, és úgy ment el vele randizni, hogy mi nem is ismerjük a fiút. Louis kiakadt, bár nem értem, miért, amikor kijelentette, hogy barátnője van, Harry viszont megvédte Hope-ot és nem semmi kis dulakodás tört itt ki. - hm… valóban. Most, hogy jobban megvizsgáltam a fiúkat, apró lila foltokat, horzsolásokat és egyéb sminkes rémálmot találtam, persze nem túl feltűnőeket. Jó, ennyi még belefér. Ha mondjuk sikerült volna egy monoklival gazdagítaniuk egymást, kaptak volna egy másikat is tőlem.
- Köszönöm, Liam. Zayn, te jössz. – intettem a fiúnak.
- Hát az úgy volt…
-Cssss… Halkabban!- figyelmeztetem. Ez egy nagyon kényes téma. Lehet, hogy valaki megsértődik azon, amit a másik mond, és ezzel egyáltalán nem segítenénk a dolgon.
- Szóval, Hope elment egy sráccal és Louis bepipult, amikor visszaért, és elkezdtek vitatkozni Harryvel. Mert Harry meg azért volt dühös Louisra, mert megbántotta Hope-ot. – fogalmazta egybesűrítve a dolgokat. Nos, eddig csak annyi bizonyos, hogy az egész Hope miatt alakult ki. Huh, rengeteg baj van ezzel a lánnyal.
- Hope!- a lány ugyanolyan félénkséggel közeledett, ahogy beszélt, habár már látszott rajta, hogy nem hiszi azt, hogy egy emberevő szörnyeteg volnék. Kicsit hízelgő.
- Hát… izé… Az úgy volt, hogy egyik nap a srácokkal lógtam, de írt a taxisofőr ismerősöm, aki idehozott a reptérről, hogy lenne-e kedvem találkozni vele és… Mivel nem akartam halálra fárasztani a fiúkat…- itt halkan megjegyzem, megteszik azok maguktól is. - elmentem vele. Nem hittem volna, hogy Louis fennakad ezen, végtére is, barátnője van. – szinte én magam éreztem, hogy ennél a résznél mindjárt elsírja magát.- És Harry megvédett engem, amikor Louis kiabálni kezdett. Összeverekedtek, engem meg Zayn elrángatott a kórházba. – itt a magaméhoz hasonló gyilkos pillantásokat lövellt az említett felé.
- Köszönöm, leülhetsz. Ha…
- Itt vagyok. – ijesztett meg a hátam mögül a göndör hajú.
- Nem ér hallgatózni. – mondtam szemrehányóan ahelyett, hogy újra elgondolkodok azon a hajleüvöltős dolgon…
- Jó, jó. Szóval, Hope szereti Louist, Louisnak tetszik Hope, de van egy hirtelen összeszedett barátnője és kiakadt, mert Hope azt mondta, nem ismer senkit, mégis randija volt. Ez így elég tömör, Főnökasszony?- vigyorgott sunyin.
- Tökéletes Harry, de, mint ahogy említettem, én nem vagyok pedofil. – mosolyogtam vissza gúnyosan, de ezzel sem szegtem kedvét. Ezt a szerelmi sokszöget pedig már sejtettem az elejétől fogva. Amint megjelentek, Hope még egy pillantást sem vetett Louisra, a fiú viszont szinte végig őt bámulta. Tisztára, mint valami szerelmesregény.
LOUIS NÉZÉSE
- Gyere, te, Haspók, te!- mosolyogtam a szöszi ír fiúra, aki vigyorogva tudatta velem, ki szeret kit és milyen szappanoperához hasonlatos dolgok történtek, akárcsak az előtte szólók. De aztán következett az a beszámoló, amire a legjobban vártam. - Louis… Gyere, essünk túl rajta!
- Mit akarsz, te vénasszony?
- Vén az apád nemmondomkimilyemertlecsuknak! Hord ide magad!- a fiú kelletlenül feltápászkodott és lehajolt a fülem mellé.
- Ne érdekeljen. Nem mondok semmit. - éreztem, hogy a homlokomon pattanásig feszülnek az idegek.
- Ne játszadozz velem kisapám!- figyelmeztettem. - És most egy részletes beszámolót kérek!
- Nem mondok semmit.- ismételte önmagát, és elindult.
- Louis!- kaptam utána. - Mi bajod?- kérem számon türelmetlenül. A fiú egy pillanatra hátranéz a többiek felé, majd kirántotta a karját a markomból és kirohant a nappaliból. Egy helyben maradtam, az állam leesett a felismeréstől. Amint én is hátranéztem, minden egyértelműen világossá vált. Miért is lenne kiakadva Louis, ha nem ezért? Jesszusom, hogy ez eddig nem jött le nekik…
- Ti itt maradtok!- parancsoltam meg nekik, de nem is nagyon kellett őket marasztalnom, jól látszott rajtuk, hogy semmi kedvük közösködni a fiúval.
Amikor kiértem, Louist szótlanul ülve találtam a téli kertben. Észrevette, hogy ott vagyok,- már miért ne venné, amikor direkt bezártam az ajtót és jó hangosan leengedtem a redőnyt?- de nem tett semmit. Csöndben várta, hogy leüvöltsem a fejét.
- Louis William Tomlinson!- kezdtem neki szigorúan. - Most azonnal emeld fel a segged és húz ki az udvarra!- vigyorodtam el. A fiú értetlenül felnézett mély depressziójából. - Nem hallod, mit mondtam?
- D-de…- motyogta, és elindult. Átkaroltam jobb oldalról, felkészülve arra, hogy pillanatokon belül szívesen eltűnne majd innen.
- Szereted Hope-ot, igaz?- a kérdésem látványosan meghökkentette. Elkerekedett szemeivel fordult felém, próbálta kiolvasni az ábrázatomból, hogy komolyan gondolom-e az előbbit, vagy csak piti viccnek szántam. - Jaj, válaszolj már! Miért lennél ennyire ideges attól, hogy randizik, ha nem lennél totálisan belézúgva, he?- hecceltem a már megszokott skót akcentusommal. Le sem tagadhatta állításomat, karja látványosan megborzongott amikor kiejtettem a „randi” szót.
- Hope már a barátom. Aggódtam érte. Különben is van csajom. - persze, Louis, persze. Hiszi a piszi.
- Rendben. Akkor mutassuk be a nagyközönségnek. - a szemei újra kikerekedtek. – Persze, megértem, titokban akarod tartani a nyilvánosság előtt.- sóhajtottam, mintha bevenném a kamudumát. Louisnak barátnője lenne? Na ná, én meg az önálló Skócia királynője vagyok!- Azonban a srácoknak és nekem így is be kell mutatnod. Aztán… valahogy elintézzük, hogy kibéküljetek, jó? Nem tenne jót a karriereteknek, ha egy lány miatt összevesznétek.
- Jó. Próbálkozom, Rose. - sóhajtott. Jó próbálkozás volt, Louis, de a testvéreim harcedzetté tettek. Úgy átlátok rajtatok, mintha az apátok is üveges lett volna!
- Helyes. De most megyek. Az ordibáláson kívül más teendőm nem volt e tájon. – öleltem meg bíztatón, majd magára hagytam. Terveld csak ki drágaság, mit teszel! Főzd meg azt, amit sikerül kifőznöd. – Nos, Hope, egy kicsit magunkra hagynál minket a fiúkkal?
- Ööö…- nézett a többiekre értetlenül, de csak az ő értetlenségüket sikerült leolvasnia az arcukról.
- Nyugi, nem végzem ki őket… Még.
- Oké… Akkor, megyek. – indult el, habár nehezére esett itt hagynia a srácokat egy olyan szadista kinézetű hölgyeménnyel, mint velem, ezt jól leolvastam a szemeiből.
- Fotózás?- érdeklődött Liam, miután a lány fölment a lépcsőn.
- Nem. Hoperól és Louisról van szó. – mosolyodtam el sunyin. Jó kis terv ez, gyerekek, jó kis terv ez… "
