Last chance

Ott álltam a ház elött,amit mindig is szerettem volna élöben látni.Nagy ház volt,de még is visszafogott."Nincsenek otthon." Vontam le a következést,mert nem láttam se kocsit,se lámpafényt a házban.
"Akkor várok,mást úgy se tudok tenni."Leültem a bőröndömre és vártam.Vártam és vártam.......
Már este volt...."huh de gyorsan repül az idő".Egyre csak hűvösödött az idő,ezért kihalásztam a pulcsimat a bőrönd aljáról (hol máshol lenne).Felvettem és vissza is ültem a helyemre.A mai nap minden ellenem játszott,mert el is kezdett esni az eső.Szakadó esőben,egy szál pulcsiban ott ültem a bőröndjeimmel az út mellett.

Már lassan napok teltek el így,hogy ott ültem és vártam.Harmadik este minden megváltozott.Teljesen meg voltam fázva,alig voltam magamnál.Már késő este volt,amikor valaki a vállamra tette a kezét.Összerezzentem....a legrosszabra gondoltam!Megfordultam és könnycseppek jelentem meg a szememben.Nem hittem el,hogy ő áll elöttem,teljes életnagyságban.Megfogta a bőröndjeimet és bevitte a házba.Én ott áltam és bámultam magam elé üveges tekintettel.

-Gyere...nem gondolod,hogy te majd itt maradsz!-fogta meg a csuklómat és behúzott maga után.
Egy szót se szóltam,csak hagytam hogy magával húzzon!Beérve a házba teljesen elámultam,pedig még csak a nappalit,a konyhát és a lépcsőt láttam.Egyszerűen mesés volt!Harry a nappaliba vitte a cuccaimat,én meg ott áldogáltam az ajtóban.Kezében egy pokróccal jött vissza.
-Jajj....be se mutatkoztam...Harry vagyok!-vigyorgott.
-Szia,Hope vagyok...de tudom,hogy ki vagy!És nagyon köszönöm,hogy beengedtél,mert ott fagytam volna halálra!
-De miért ültél ott?-terítette rám a pokrócot.
-Huhh....hosszú történet.
-Gyere,ülj le a nappaliban,én egy perc és jövök.-azzal el is tünt a konyhában.
Belépve a nappaliba elállt a lélegzetem.Leültem a kanapé közepére és jól betakartam magam.Harry 2 bögrével tért vissza és a szemben lébö kis asztalra letette.

-Tessék,válassz egyet és kostold meg.
-Köszönöm.-vettem el az egyik bögrét.
Isteni volt a forró tea,ami benne volt.A meleg folyadék átmelegítette a testem.
-Nah....hallgatlak.-mosolygott.
-Hát az úgy volt,hogy.....

The traveler......

Végre eljött ez a pillanat is!A repülöröl szàltam le.Kicsit nagy volt a forgalom.A csomagomat átvettem,és kiléptem az ajtón.4 év tervezgetés után végre lábam Anglia földjét èrinti.A nap melegen sütött,de az esös idöjárás miatt hüvös volt.Elképesztö,hogy nyár van és ilyen az idö...ár most hiányzik Amerika.Rengeteg ember volt a reptéren.

Próbáltam kitalálni a tömegböl és taxi fogni.Pont várakozott egy a közelben, ahoz oda siettem.

Egy fiatal fiú volt...gondolom korombeli.(Mellesleg helyes is volt.)Szó nélkül kiszált a kocsiból és a csomagjaimat berakta a csomagtartóba.Én addig beültem az anyósülésre.Beszált,beindította a kocsit és megszólalt:
-Hova parancsol a kisasszony?
-Hope,és ide....-mutattam neki a cetlit,amire a szállásom címét írtam.
-Elnézést kisasszony...vagy is Hope,de ilyen utca nincsen!!!
-Hogy mi?-kicsit felemeltem a hangom.
-Ilyen cím nem létezik,sajnálom.-és visszanyújtotta a cetlit.
-Ezt nem hiszem el...most mit fogok csinálni?-kezdtem sírni.
-Shhhh...-ölelt meg.
-Köszönöm.-mosolyogtam és letöröltem könnyeimet.
-Amúgy Mark vagyok.-ráztunk kezet.
-Akkor már csak egy választásom van...egy próbát megér.-és utolsó esélyként egy másik cìmet adtam meg.
Markkal egész úton beszélgettünk,és jobban megismertük egymást.Mikor megálltunk számot cseréltünk,megadta a twitter nevét és segített kivenni a csomagjaimat.
-Ha bármiben segíthetek,akkor csak hívj!-kacsintott és megölelt.
Vsszaült a kocsiba és elhajtott.
"Legalább van már egy ismerös itt Londonban."
...

Bemutatkozás

Helló srácok!Ismerhettek a másik blogomról már (http://klauvirag1d.blogspot.hu/),de most egy új sztoriba kezdek.


Hope Hastings vagyok,17 éves.Amerikában láttam meg a napvilágot,és oda jártam suliba.Nagyon sok barátra tettem szert,de mindig is volt egy álmom.Az,hogy érettségi után kiköltözöm Angliába.Az álom szép és jó,de biztos megvalósítható?A történetemből megtudjátok...;)